16

2017. március 24.

Ausztrália, Melbourne

Ma korán reggel kipattant a szemem. Hamarosan kezdődnek a pénteki szabadedzések! Tegnap igazából semmi érdemlegeset nem csináltam. Lementem egy kicsit az edzőterembe formába hozni magam, utána pedig a szobában lazítgattam, és felturbóztam a spárgáimat. Újra vízbe merészkedtem, ugyanis a wellness részlegen áztattam magam. A kötés a lábujjamon kicsit illúzióromboló volt, de legalább már nem látványos, hogy sántítok.  Egy fitt reggeli után az utam egyből a pályára vezetett. Helyi idő szerint pontban délkor kezdődik az első, a második pedig délután négykor. Szegény európai nézők, az időeltolódás nem igazán kedvez nekik.

Daniel külön megkért, hogy először jöjjek a szobájába, mert adni akar nekem valamit. Az üzenetet látva az egekig szaladt a szemöldököm. Ki nem tudom találni, hogy mi az ajándék. Mindenesetre, felhúztam a gyűrűmet a kezemre, s a szokásos sportos vonalnál megmaradva választottam ki a szettemet is. Ma a levegő még párásabb volt, mint az előző napokon, így muszájnak éreztem a hajamat kontyba kötni, elkerülve, hogy megsüljön a tarkóm.

Ismét a sárga autó felé igyekeztem, kilépve a The Langham fényűző előteréből. Tíz percen keresztül bámultam a mellettünk elsuhanó pálmafákat, mire odaértünk. Felmutattam a belépőmet, s rutinosan elindultam egyenesen, mintha annyira tudnám az utat. Nem kellett átmenni annyi folyosón, mint a múltkor, de most a füves részre érkeztem. Rengeteg standot állítottak már fel. A fehér napernyők alatt fapadok sorakoztak, amiken még csak pár ember üldögélt. Pár bódé már kinyitott, a legtöbb ételt és szuvenírt árusított. Innentől viszont teljesen elvesztem, így fel kellett hívnom az ausztrált, hogy odataláljak a boxba. Végül tíz perccel később el is jutottam. A fehér folyosókon már eligazítottak, így könnyen megtaláltam a hármas számmal ellátott ajtót. A biztonság kedvéért kopogtam, nem akartam udvariatlan lenni.

- Végre! - nyitott vigyorogva ajtót.

- Neked is szia - nevettem rajta - Mit akartál adni?

- Még be se jöttél, de már egyből az ajándék érdekel? - húzta cinkos mosolyra a száját. Intett, hogy menjek oda. Becsuktam magam mögött az ajtót, és megálltam mellette. Átlestem a válla fölött. Csak ekkor tűnt fel, hogy már az overállban van, még fél óra, és kezdenek. A felsője le volt cipzárazva, a derekára kötötte a lelógó részt, így csak az aláöltözet fedte a mellkasát. A fehér anyag szorosan rásimult. Felém fordult, és nem tudtam nem megfigyelni, hogy a hasán kirajzolódik pár kocka.

- Szeretném, ha ez lenne rajtad, miközben nézed az edzést - tartott felém egy összehajtogatott valamit. Megrázta, és csak ekkor jöttem rá, hogy mi is az valójában. Egy hatalmas, ausztrál zászlót tartott felém.

- Fordulj meg - mutatta a kezével, én pedig engedelmeskedtem. Megéreztem az anyagot a nyakamnál, a hátamra terítette. Leért egészen a combom közepéig, és szélességben is majdnem túllógott a kezemen. Felé fordultam, várva a reakcióját.

- Tökéletes! - vigyorodott el. Kitártam a karomat, így teljes egészében látszott a zászló. Aranyos gesztus volt tőle, megmosolyogtatott. Örültem, hogy ezzel is biztosíthatom, hogy neki szurkolok. Így senki sem téveszthette el, hogy kiért is jöttem.

Kimentünk a garázsba, ahol már nagyban folytak a munkálatok az autó körül. Danit hívták valahova, ezért úgy döntöttem, nem zavarom. Az egyik szerelő megmutatta, hogy honnan tudom nézni. Beültem a monitor elé, és még fejhallgatót is kaptam. Összehúzva magamon a zászlót, amely mintha egy palást lenne, a képernyőre meredtem. Percek kérdése, és kinyitják a boxutcát. Biztos nem megyünk ki elsőnek, hiszen Dani még sehol.

Nem kellett sokat várni, a pályán pontban egészkor zöld jelzés lépett érvénybe. Hivatalosan is elkezdődött a 2017-es szezon első szabadedzése. Oldalra néztem, és előkerült a pilóta is. Éppen az autóba mászott be, szóval hamarosan mi is kimegyünk. Az elsők, akik kigurultak, azok nem mások, mint Grosjean és Vettel. Sok pletyka kering a Ferrariról, hogy újra bajnokok lesznek-e, vagy sem. Igazából az első verseny semmit sem ér, kár belőle messzemenő következtetéseket levonni. Közben a többiek is szállingóztak egy-egy installációs körre, de mi még várakoztunk. Három perc telt még csak el, de már tizenegyen a pályán vannak. Pár perc múlva meghallottam mellőlem a felzúgó

motorhangot. Édes istenem, milyen jó hangja van! Daniel is kigurult a pályára, azonban mért idő még most sincs. Lecsendesedett a pálya, mindenki visszajött, csak az ausztrál maradt kint. Ocon kivételével már mindenki megtett pár kört. Miközben nem történt esemény, azon gondolkodtam, hogy mennyire jól mutatnak az új F1-es autók ezekkel a gumikkal. Sokkal agresszívabbnak látszanak. Visszajött az ausztrál, és így semmi mozgás sem történik a pályán. Meglehetősen unalmas bámulni az üres aszfaltot, ezért a mellettem dolgozó csapatot figyeltem. A rózsaszín Force Indiát mutatták a boxban. Meg kell hagyni, jól néz ki, csak nem igazán férfias, főleg a hozzá illő sisakkal. Három perc, és a mezőny még mindig várakozik. Gondolom a pálya még elég csúszós, de a második és harmadik tréningre javulni fog. Az utcai pálya hátránya. Kiderült, hogy Ocon fékproblémák miatt nem hajtott ki még. Újabb percek után Stroll töri meg a csendet a Williamsszel. Ő lesz az első, aki mért időt megy? Ki tudja. A csapatok nem valami aktívak, gondolom ennek részben az az oka, hogy összesen négy motor használható fel büntetlenül egy szezonban, ami nagyon kevés. Miközben a két Sauber és a hármas rajtszámú Red Bull visszatér a pályára, bevágják a közvetítésbe azt a beszélgetést, amikor Hamilton közli a csapatával, hogy cipőt akar váltani. Valami nem stimmel vele. Csupán húsz perc kellett hozzá, de megérkezett az első idő, amit a Williams újonca fut meg. Bár ez édes kevés, legalább valami történt. Egyre többen hajtanak ki a pályára, közben Ericsson személyében megérkezik a második idő. Egy perccel később Daniel az élre áll a Red Bullal, de kezd begyorsulni mindenki, ezért folyamatosan csúszik lejjebb. Nem aggódtam, hiszen ez még csak az első edzés. Az időmérő számít. Fél órája körözgetnek az aszfalton. Aktív perceknek nézünk elébe: csak öten állnak a boxban. Dani megfutja a leggyorsabb kört, igaz, még bőven van tartalék mindenkiben, ráadásul az ausztrálé a legjobb harmadik szektor. Negyven perce tart az edzés, lecsendesedett az Albert Part. Az ausztrál visszatért a boxba. Megint nekiugrottak, és felkerült egy kis szerkentyű is. Mindenki a boxban várakozik, lehet, hogy most jönnek a hosszabb etapok. Már csak két versenyző neve mellett nincs idő. Öt perccel később sincs mozgás a pályán. Megint oldalra fordítom a fejem, meglehetősen unalmas az üres aszfaltot bámulni. Közben érkeznek a pletykák is: A Mercedes a Ferrarit, a Red Bull a Mercedest tartja favoritnak. Érdekes, kíváncsi vagyok, hogy a futam után megváltozik-e a vélemény. A tíz percen át tartó csendet Stroll szakítja meg, majd őt követi Verstappen, s a többiek is szállingóznak. Feltűnt, hogy a McLaren kissé határozatlan a kanyarokban. Sebaj, legalább gurul,

örüljünk annak. Már csak Oconnak nincs ideje, ugyanis Vandoorne a tizenkilencedik helyre hozza be a narancssárga McLarent. Már egy órája tart az első edzés. Egymást túllicitálva érkeztek az egyre jobb idők. Dani egyenlőre a második, Bottas mögött, de hamar lejjebb csúszik egyel, Hamiltonnak köszönhetően. Nem telt bele két perc, az ausztrál visszatért egy gyors kerékcsere erejéig. Érdekes, öt perc múlva már csak öten maradtak a pályán. Húsz perc van hátra az első edzés leintéséig, összesen három autó körözget jelenleg. Feltűnt, hogy az egyik Ferrari csak a tizenkilencedik. Kiderült, hogy Vettel DRS-rendszerével akadtak gondok. Az utolsó tíz perc következik: az ausztrál megint bent rostokol. Sebastiannak megint vissza kellett térnie, most az MGU-K rendszere mondta fel a szolgálatot. Szép lassan elérkeznek az utolsó percek, és az utolsó gyors körök. Az aussie (az ausztrálok szlengben) még mindig ugyan abban a pozícióban van, nem lépett előrébb. Megjelent a kockás zászló, ezzel pedig véget is ért az első tréning. A top 10: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Verstappen, Raikkönen, Vettel, Massa, Grosjean, Hülkenberg, Pérez.

Megvártam, míg visszahozzák a garázsba a hármas rajtszámú autót, és csak utána álltam fel a székről. Nyújtózkodtam egyet, az izmaim elgémberedtek a másfél órán keresztül tartó üléstől. Eszembe jutott, hogy ilyenkor valószínűleg a pilótáknak menniük kell interjút adni, így elindultam a büfé felkutatására. Négy órakor, azaz négy óra múlva kezdődik a második edzés a mai napon, addig még van idő.

Egy mérnök segítségével eljutottam a büféig. Észre sem vettem, de megéheztem, pedig még csak alig múlt el dél. A hőmérséklet a tetőfokár hágott, ráadásul az aszfalt is iszonyatosan forró volt, így jól esett belépni a légkondicionált helységbe. Meglepően sokan ültek bent, ahhoz képest, hogy még csak most lett vége az edzésnek. Szerencsére itt az európaiak voltak többségben, ezért maradtam a natúr csirkemellnél, nem kellett egyéb húsokon rágódnom. Nem kell nagy valamit elképzelni, egy kis helység, tele szürke, műanyag székekkel és asztalokkal. A bejárattól jobbra kanyarodva lehetett szedni mindenféléből, egy pulton, kis edénytartókból. Mögötte nagy valószínűséggel a konyha látszott. Szedtem a hús mellé párolt zöldséget, és találtam túrót is. Elővettem a telefonom, közben lassan falatoztam. A hátamat még mindig a zászló fedte, emiatt többen is megfordultak mellettem, szemügyre venni. Az átlag reakció egy mosoly volt. Éppen az ujjamon lévő gyűrűt tanulmányoztam, mikor valaki leült velem szembe.

- Eddig milyen? - kérdezte. Amikor felnéztem, nagy meglepetésemre apával néztem farkasszemet.

- Jó - válaszoltam szűkszavúan.

- Látom, Danielnek szurkolsz - mosolyodott el ő is, látva a lobogót.

- Igen, ő adta - erőltettem egy vigyort az arcomra. Hiába közeledett kedvesen, egyszerűen képtelen voltam én is ugyan úgy ránézni. A gyerekkorom túl sok sebet rejtett, amelyek sosem gyógyulnak már be. Átnézett a vállam fölött, majd vissza rám.

- Mennem kell, szia - rázott le gyorsan, és elsietett. Ez meglehetősen furcsán hatott, hiszen először ő próbált meg kedveskedni velem. Minden mindegy alapon megvontam a vállam, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pár pillanattal később az ausztrál vágódott le.

- Meglátott apád és egyből felállt. Megkérdeztem tőle, miért, erre azt válaszolta, hogy ő nem áll a szerelem útjába - nevetett. Kérdőn néztem rá, de utána leesett, hogy mire gondol. Komolyan ezt feltételezte apa? Ennyire nem ismerne? Dani nem az esetem, olyan szempontból. Inkább, ha valakihez hasonlítani kéne, akkor a Lewis-típusú srácok jönnek be.

- Hogyhogy ilyen hamar itt vagy? - kérdeztem.

- Már fél egy van, vagyis az ebédszünet kezdete - mondta, és elkezdett turkálni az előtte lévő ételben. - Úgy ettem volna kengurut, de itt csak ez az izé van - húzta a száját. Mellesleg, amit ő ,,izének" hívott, az a natúr csirkehús, mindenféle egyéb körítés nélkül.

- Borzalmas, én minden nap ezt élem át - mosolyogtam rá.

- Nem szereted az aussie konyhát? - nyílt tágra a szeme.

- Az túlzás, de meg nem kóstolnám a kengurut, meg ilyesmiket.

- Áh, a kis európai - legyintett, miközben bekapott egy falatot. Leraktam a telefonomat, és visszavittem a tálcát. Miután leültem, a kezemet az asztalon hagytam. Összeráncoltam a szemöldököm. Valamit nagyon nézett.

- Ez új? - fogta meg a kezemen lévő gyűrűt.

- Igen, mondhatjuk. - Lehet, hogy kívülről nem látszott, de én éreztem, hogy egy kis pír öntötte el az arcomat, mikor hozzáért a kezemhez. Ennyire prűd lennék? Jézusom, ez már túlzás. Ráadásul egy barát is ezt a reakciót váltja ki belőlem. Te jó ég, ez már gáz.

Nem tudom, hogy meddig ülhettünk még ott, de Daninek hamarosan mennie kellett. Úgy döntöttem, hogy addig kilátogatok a füves területre, hiszen az edzésig még van két óra. Gondolom, már most elkezdik elemezni az adatokat, és ehhez kellett ő is.

Sétálgattam a felállított standok között, érdeklődve szemléltem az embereket, a környezetet. Zaj töltötte meg az egész parkot, hiszen akik mára vettek jegyet, azok a két edzés között ebédelnek. A kora őszies szél meleg levegőt fújt az arcomba, egész kellemesen hatott.

Nem tudom, hogy mióta vagyok itt kint, de hirtelen valaki megállított.

- Szia! - találtam szembe magam az ausztrál mosolygós arcával. Gyanítom, futott utánam, hiszen lihegett. Már a versenyzős overáll volt rajta, félig lecipzárazva. - Még van idő, ezért gondoltam, megkereslek.

- Tényleg? Miért, hány óra? - kérdeztem.

- Fél három - vagyis csak harminc percen keresztül koptattam a füvet. Sokkal kevesebbnek tűnt, annyira a gondolataimba merültem. Már nem is emlékszem, hogy min merengtem annyit, úgy látszik, csak szimplán cserben hagyott az időérzékem.

- És most hova?

- Gyere! - fogta meg az alkarom, és erőteljesen maga után húzott. Csak futólépésben tudtam vele tartani a tempót, annyira gyorsan ment, és erősen szorított. Egy pillanatra megijedtem, de gondoltam, semmi baj sem lehet. Utat vágott a tömegen. Egy fehér épület elé érkeztünk, aminek az ajtajára ki volt írva valami, de nem tudtam elolvasni a nagy sietségben. Az ausztrál gyorsan beslisszolt, magával rántva engem is. Kérdőn néztem rá. A szobában pár kanapét fedeztem fel, egy víz automatát, pár asztalt a fal mellett, és megannyi Forma-1-es képet. Oldalra vezetett egy folyosó, de nem láttam, mi van a végén. Leültem a kanapéra, és kifújtam magam.

- Bocsi, csak páran észrevettek. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a rajongóimat, csak nem akartam, hogy letámadjanak. Aztán meg velem vagy, és elindultak volna a pletykák is - sóhajtott.

- Amúgy, most éppen hol is vagyunk?

- Ide csak pilóták jöhetnek be, meg a szervezők, ezért jöttem ide.

- Rendben, és mit fogunk itt csinálni? - néztem rá furcsán.

- Nem tudom - vonta meg a vállát nevetve.

- Legalább itt nincs ötven fok - legyeztem magam a kezemmel.

- Ez neked meleg? Még nyár sincs, alig van harminc fok - tárta szét a karját.

- Mondod ezt nekem. Ha egyszer meglátogatsz az orosz tél idején, átélheted, milyen mínusz harminc fokban mászkálni - villantottam rá a mosolyom.

- Kösz, inkább kihagyom, még mielőtt befagyna a tököm is - nevetett.

- Miért, most tök jó idő van ott, napközben akár már kettő fok is lehet! - lelkesedtem.

- Úristen, hőgutát ne kapjanak az emberek - rázkódott a válla, miközben az orosz időjárást csúfolta. Leült a kanapé oldalára, ezért egy kicsit arrébb húzódtam. Zaj ütötte meg a fülünket, lépteket hallottunk közeledni a folyosóról. Hirtelen egy fehér inges férfit láttam. Barna hajába idegesen túrt bele, látszólag harminc-negyven körül lehetett. Az arcán már gyülekeztek a ráncok, látszott, miközben gesztikulál. Valakinek nagyon magyarázott a telefonba. Egyből felismertem, ő Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, bár az ingjén lévő logóból is lehetett következtetni. Mögüle lépett ki egy szintén fehér overállba öltözött, még a szobában is napszemüveget viselő férfi. Mindkét kezén fel volt tűrve az aláöltözet, így látszódtak a tetkói. Ő is, mint Dani, a derekára kötötte az overáll felső részét, amelyet lecipzárazott. A Mercedes-logóval ellátott sapkája nélkül is felismertem volna Lewis Hamiltont. Igyekeztem nem feltűnően bámulni őt. Nem minden nap találkozik vele az ember.

- Várj, Jean, elhagytam az egyik pilótámat - fordult vissza Toto, majd egy nagy sóhajtás közepette visszasietett.

- Hát ti? - törte meg a csendet Lewis, miután a csapatfőnök elsietett.

- Csak bejöttünk, mielőtt lerohannának, és címlap sztori lenne - vonta meg a vállát az ausztrál.

- Ja, értem. Ő a barátnőd? - kérdezte, felém intve.

- Nem, az egyik szerelő lánya. - Már szólásra nyitottam a számat, de Daniel megelőzött.

- Ha itt vagy, akkor már gondolom, ismersz, de azért bemutatkozom - lépett közelebb - Lewis Hamilton.

- Elena Radulova - fogadtam el a kinyújtott kezét. Lassan engedte csak el az ujjaim. Rám villantotta a hófehér fogsorát, de ebben volt valami, ami zavarba hozott. Úgy látszik, ezt a mellettem ülő ausztrál is észrevehette, mert már is megszólalt.

- Ne próbáld meg elcsábítani, ő ausztrál szurkoló - vágott morcos fejet Dani, és elém rakta a kezét, mintha meg akarna védeni tőle. A brit védekezően feltette a kezét, és hátrébb lépett egyet. Nem bírtam tovább, elnevettem magam.

Sajna visszatért a csapatfőnök, mögötte az elveszettnek hitt pilótával, így nem folytathattuk a beszélgetést. Tíz perc után meguntuk az ülést, és visszamentünk a boxba. Elfoglaltam a szokásos helyem, és kezdetét vehette egy kis idő után a második tréning. Felvettem a fejhallgatót, és érdeklődve néztem a pályát. Az ausztrál már a kocsiban várakozott. Még az is lehet, hogy pontosan kimegyünk. Bár, itt még nem valósak az erőviszonyok. Senki sem tudja a csapaton kívül, hogy kinek mennyire van feltekerve a motorja.

A zöld jelzés után egyből kigurult a két Haas, Grosjean és Magnussen. Két perc sem telt el, már is a nevük mellett megjelent az idejük. Mutatták a McLaren boxát, ahol nagy munkálatok folytak Fernando Alonsonál. Ezzel ellentétben a másik pilóta már körözgetett is. Öt perc telt el, és öten vannak mozgásban. Oldalra néztem, ahol pont szedték le a kerékvédőt az RB13-asról. Jeleztek neki, és el is tűnt a szemem elől. Öt perc múlva még többen érkeznek, közben Daniel ment egy mért időt is. Sorra jelennek meg az egyre jobb és jobb idők, egymást túllicitálva. Húsz perc után valahogy így néz ki a top 10: Vettel, Raikkönen, Hamilton, Bottas, Sainz, Massa, Kvyat, Pérez, Grosjean, Ericsson. Csak két ember nem volt még kint, Fernando a McLarennel és a másik Red Bull, Verstappen. Lecsendesedett a pálya, csak hatan körözgetnek. Úgy látszik, Max autójával sincs gond, hiszen most már ő is kigurult. A kamera az egyik Renaultot mutatta. Piros zászló! Megszakították az edzést. Palmer csúnyán összetörte az autóját, szembe állt a forgalommal a célegyenes rávezetőben. A visszajátszásból kiderült, hogy megúszott alatta a gép, és háttal csapódott neki a falnak. Míg eltakarították a romokat, addig a garázsban várakozó ausztrált néztem. Szerintem észrevehette, mert miközben az előtte lévő monitort figyelte, intett egyet. Amennyire tudott a bukósisaktól, felém

fordította a fejét. Megráztam a hátamon lévő zászlót, és rámosolyogtam biztatásképp. Fél öt után két perccel újra lobogtak a zöld zászlók. A harminchármas Red Bull mellett hét ember volt még kint. Három perccel később csak egy rádióüzenetre kaptam fel a fejem. Massa félreállt a tizenegyes kanyarban. Annyit mondott, hogy nem tudja használni a sebességi fokozatokat, valamilyen technikai gond van. Dani még mindig a boxban várakozik. Közben az egyik Haas megint elhagyta a pályát, idegesen mozog az autó. Háromnegyed ötkor kigurult az ausztrál is, így csak hárman vannak a pályán. Egy pillanatra megijedtem, amikor Max Verstappen majdnem eldobta a Red Bullt, nem sok kellett az újabb csattanáshoz. Inkább úgy döntött, visszatér a boxba. Pár perccel egész előtt, a csapatok elkezdték a hosszabb etapokat. Az ausztrál megint a boxban, remélem, nincs semmi baj, és csak állítgatnak. Tíz perc van hátra a második edzés leintéséig. Igazából ez előtt semmi érdekes sem történt, az aktív percek Danielre nem mondhatók igaznak. Közben a másik Red Bullnak megsérült a padlólemeze is. Pár perccel a leintés előtt Ericsson eldobta a Saubert. Virtuális biztonsági autós fázis van érvényben. Valószínűleg a sorrend nem fog változni. Leintik a második szabadedzést, amit az előzőhöz hasonlóan Lewis húzott be. Vettel lett a második Bottas előtt. Raikkönen a negyedik, és Daniel végül az ötödik. A nagydíj szombaton folytatódik tovább a harmadik edzéssel és az időmérővel.

Újabban elültem a fenekem. Fáradtan nyújtózkodtam fél hatkor, csak azt nem tudom, hogy miért lettem ennyire kimerült. Úgy döntöttem, nem várom meg az ausztrált, biztos megint rengeteg dolgot kell még elintéznie. A parkoló felé vettem az irányt. A zászlót levettem magamról, azért az utcán mégse nézzenek hülyének. A telefonomat már készítettem, hogy hívjak egy taxit. Idegesítő, hogy nincs itt az autóm, ezért mindig fizetnem kell, akárhányszor megyek valahova. Legalább itt nem annyira drága, mint otthon.

Miután leraktam, már csak várnom kellett. Nem a szurkolók parkolójába mentem, hanem egy külön részlegre. Ki tudja, a végén még engem is elkapnak egy interjúra, mivel mutattak a közvetítésben, ahogy a boxban üldögélek. Szokásosan elmerengtem a gondolataimban, csak egy kéz a vállamon kiszakított belőle. Érdeklődve fordultam meg a tengelyem körül, már azt hittem, hogy az ausztrál ért utol, de nem ő volt az. Lewis állt velem szemben. Már átöltözött utcai ruhába, a napszemüvege miatt ismertem meg, ez volt rajta múltkor is.

- Igen? - kérdeztem, talán kissé élesebben, mint kellett volna.

- Szombaton jössz?

- Igen, vasárnap is. Hánykor kezdődik?

- Kettőkor. Csak ennyit akartam kérdezni.

- Oké - válaszoltam, elnyújtva az utolsó betűt. Nem akartam, hogy kínossá váljon a csend.

- Akkor viszlát holnap, Lena - mondta, majd sarkon fordult, és elment. A szíven hatalmasat dobbant a becenév hallatán. Nem tudom, hogy mit akar tőlem, de még senki sem hívott így. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös.

15

2017. március 22.

Ausztrália, Melbourne

Ismét egy csodálatos napra virradtam. Érzem, ahogy a testemben szétárad az energia, kezd visszatérni az életkedvem. Nyolc órakor már indulásra készen toporogtam az ajtóba. Legalább most nem késem le a reggelit. Lementem a roppant elegáns lépcsőn az újonnan vásárolt ruhámban.

Az elmúlt két napban semmi említésre méltót nem csináltam. Elmentem vásárolni, áztattam magam a panoráma kilátással rendelkező medencében, esetleg a kerti napozóágyakon feküdtem. Vettem bikinit is, s már észrevettem, hogy annyira nem is vagyok sápadt. A fiúkkal még nem találkoztam. Apa szerint csak ma lenne érdemes kimennem a pályára, mert eddig annyira el voltak foglalva. Hétfőn megérkeztek, akkor menniük kellett kipakolni, berendezkedni a lakrészükbe, kedden pedig egy kisfilmet forgattak a folyón. Nem akartam a nyakukon lenni. Ha jól tudom, akkor ma Daniel a pályán aludt, így esélytelen, hogy összefussak vele. Mióta eljöttem Londonból, azóta nem is beszéltünk. Egészen biztos vagyok benne, hogy írt, de a telefonomat nem akartam visszakapcsolni. Mér két napja élettelenül hevert az éjjeliszekrényemen. Egyelőre csak a pihenésre akartam koncentrálni. Úgy is mindjárt kezdődik a pörgés, elindul az új szezon. Kíváncsi vagyok a pályára, állítólag megújult. Ma van a pályabejárás is, így okkal választottam ezt a napot a látogatásom időpontjaként. Ahogy ismerem magam, a hét hátralévő részét úgy is ott fogom tölteni. Addig is, jól esett a teljes nyugalom, a körülvevő csend. Helyreállt a belső békém, leküldtem a robotságot, és a fáradtságot. Csak attól félek, hogy amint visszamegyek, kezdődik minden előröl. Igyekeztem elűzni a fejemből ezt a gondolatot. Arra kell koncentrálnom, hogy itt vagyok. Nincs edző, nincs csapat, nincs véget nem érő kűrözés.

Még mindig találtam újdonságokat a pulton. Egészen belejöttem a furcsa ételek kóstolásába. Ettem cápát, kolbász tekercset. A kengurut nem volt szívem megkóstolni, szegény állat. Természetesen az egészséges vonal határán belül ettem össze mindenfélét, a biztonság kedvéért. A mai menü számomra a Chicken parmigiana, vagyis vékony panírban lévő csirkemell összesütve paradicsomszósszal és sajttal. Végre találtam fehér húst is. Lehet, hogy a bárány is az, annak nem néztem utána, ezért még mindig nem tudom, hogy mit is tartalmaz. Mindegy, a hús az hús.  

Épphogy elmúlt az éjség, és energiához jutottam, már indultam is felfelé a szobámba. Rettegek az elhízástól. Emlékszem, hogy tizenhárom évesen ötven kilóval már majdnem túlsúlyosnak láttam magam. Egyszerűen annyira belém nevelték azt, hogy vékonynak kell lenni, nem szabad meghízni, ez majdnem egy betegségig fajult nálam. A többiek mind karcsúbb alkattal rendelkeztek, mint én, nekem csak a fajsúlyom nagyon jó, vagyis simán fent maradok a vízen. Mivel ugráshoz vagyok kiképezve, ezért a combomon jelentős izomkötegek halmozódtak fel. Hiába mondták az edzők, hogy nem kell fogynom, engem mégis hajtott az akarat. Innentől nem ettem semmilyen édességet. Az elvesztett szénhidrátot a proteinporból nyertem vissza, vagy gyümölcsökből. Ezt a fogadalmamat mai napig is tartom. Undorító az a puha, töménytelen ízfokozó és színezék, amit manapság gumicukornak csúfolnak. Kiráz a hideg tőle. A csokival már jobb a helyzet. Alapvetően édesszájú vagyok, imádom a kakaós csigát, és egyéb ilyen fajta péksüteményeket. Általában negyedévente megeszek egy darabot (micsoda mennyiség), akkor is szezonon kívül, vagyis vagy télen, vagy a nyár közepén, a versenyek után.

Ideje indulni a pályára. A szállodától mindössze tíz perc forgalom nélkül, autóval. A belépőmet a nyakamba akasztottam. Nem akartam túl csicsásan öltözni, így a szoknya szóba se jöhetett. Maradt a farmer rövidnadrág, egy világosszürke póló és az a narancssárga sportcipő, amibe belefér a lábam. A vasárnapi túrám alatt pár darab lábbelit találtam, amit fel tudtam húzni. A balerinacipők és egyéb topánkák szóba sem jöhettek, így maradt a sportos vonal. Végül egyet vettem, ami még tetszett is. Így összesen van egy csizmám (amire valószínűleg a harminc fokban nem lesz szükségem), két cipőm és egy strandpapucsom. Furcsamód, most annyira nem volt meleg, bár én még a húsz fokban is izzadok. A biztonság kedvéért egy vékony felsőt akartam a derekam köré kötni, de borzasztóan melegített, és kedvem sem lett volna cipelni. Biztos nem lesz olyan hideg, hogy fázzak, elvégre, orosz vér folyik az ereimben.

Autó híján kénytelen voltam fizetni a taxiért. Csak egy telefon lapult a zsebemben, meg persze a pénztárcám, de különösebb cuccot nem hoztam, még táskát se. Feleslegesnek tartottam. Kíváncsi leszek Dani arcára. Remélem, annyira nem haragszik az eltűnésem miatt, és örömmel fogad majd. Tudom, hogy mennyire fontos neki ez a futam, hiszen az ő hazájában vagyunk. Pár autó okozhat meglepetéseket, s remélem, hogy az egyik a Red Bull lesz.

Felmutattam a biztonsági őrnek a kártyát, és áthaladtam a kapun. Innentől már kevésbé volt tiszta. Apa a telefonban elmagyarázta az útvonalat, hogy hogyan kell hátulról bejutni a boxba, de igazság szerint, nem nagyon jegyeztem meg. Így marad a pályán össze-vissza kóválygás. Találomra elindultam előre, majd az előtér végén balra kanyarodtam. Meg kellett volna kérni valakit, hogy várjon meg a bejáratnál, és vezessen oda. Most már mindegy. Egy kis ideig még bolyongtam valamerre, s mikor kezdtem volna feladni és a telefonomért nyúlni, rám a talált a szerencse. Max, éppen felém tartott.

- Hát te? - kérdezte meglepődve. - Hogyhogy eljöttél?

- Neked is szia. Volt egy kis gond edzésen, ezért ki kell hagyjak pár hetet. Gondoltam, akkor már eljövök.

- Ja, bocs, szia. Értem…

- Merre van a box? Már egy ideje itt járkálok, mert nem találom.

- Ha így haladsz, nem is fogod. A másik irányba van - mondta, azzal elindult. Követtem a csapatfelszerelést viselő hollandot. A folyosók szerencsére légkondícionálva voltak, így nem látszott annyira, hogy éppen megsülök.

- Ezek itt a hátsó folyosók. Arra a tárgyalószoba van, ott pedig az öltözők. Be akarsz menni Danihez? - kérdezte, mintha olvasna a gondolataimban.

- Rendben, köszi - bólintottam, mire csak legyintett. Megálltam a fehér ajtó előtt, amin egy hármas szám díszelgett. Óvatosan kopogtam. Megtöröltem a homlokomat, amin gyülekezett pár verejtékcsepp. Egyrészt a melegtől, itt már érezni lehetett a pálya hőmérsékletét, amely jóval melegebb volt, mint a normális. Másrészt, egy kicsit izgultam. Mi van akkor, ha elhajt, mondván, eddig se kerestem. Ezeket a gondolatokat igyekeztem kiüríteni az agyamból, s már azon gondolkodtam, hogy elfussak-e.

- Gyere! - hallottam meg az ausztrál érdes hangját. Benyitottam a szobába, s beléptem. Nem volt valami nagy. Az ágyon feküdt háton, ami a fal mellett található. Szemben vele egy íróasztal, amin rendetlenség uralkodott. Az előttem lévő egész falat beborította egy szekrény, amire különböző felszereléseket pakolt, overálok, bukósisakok, ilyesmik. Becsuktam magam mögött az ajtót. A kilincs kattanására felnézett. A szeme tágra nyílt, mikor meglátott.

- Elena! - vidult fel, egy kisebbfajta meglepettség után. Leugrott az ágyról, és megölelt. Viszonoztam a gesztusát. Beljebb léptem az ajtóból. Szerintem neki is feltűnt, hogy nincs minden rendben. A lábamra kapta a fejét, majd rám nézett.

- Mi történt? - kérdezte. Dióhéjban elmondtam neki az edzésen történteket, és bocsánatot kértem tőle, amiért megfeledkeztem róla az elmúlt időben.

- Azt hittem, hogy meghaltál. Kerestelek, de nem válaszoltál. Apádat is kérdeztem, ő csak annyit mondott, hogy otthon vagy - ironizált nevetve, de ez nem őszinte volt. Láttam rajta, hogy bántja valami. Viszont annak örültem, hogy nem haragszik. Tényleg nem lehetett jó érzés neki, hogy így cserbenhagytam.

- Izgulsz? - tettem fel hirtelen a kérdést.

- Miért? - kérdezett vissza reflexből, ami felért egy igennel. Az ujjait tördelte, s nem mosolygott annyit, mint általában.

- Látszik. A szabadedzéseken jók lesztek, utána pedig a futamot is behúzzátok - bíztatóan rámosolyogtam.

- Tényleg? Azt hittem, nem veszed észre. Ti nem izgultok egy verseny előtt? - Érdeklődve rám emelte a sötétbarna szemét.

- Csak ismerlek egy ideje. Persze, hogy izgulunk, sokkal jobban, mint ti. Mivel nekünk csak egy évben általában öt versenyünk van, ezért nem vagyunk annyira hozzászokva. A szívem hevesen ver, az agyamban lepörög előttem az egész életem. Nagyon durva, főleg, amikor új kűrünk van. Emlékszem, ha új szólóm van, akkor a bevonulás előtt az ájulás kerülget - nevettem. Igyekeztem sokat beszélni, hogy eltereljem a figyelmét.

- A kűr az, amikor…

- Igen, amikor szép hajjal és szép ruhában zenére csinálunk valamit a vízben - magyaráztam meg a fogalmat az átlagos emberek nyelvén. Már megtanultam, pedig szinkronúszásban annyira alapnak számít, aki nem jártas benne, az csak meredten néz, és próbálja kitalálni, hogy mire is gondolhattam.

- Körbenéztél már a paddockban?

- Nem, csak most jöttem. Eltévedtem, Max vezetett idáig. Szerencse, hogy pont velem szembe jött.

- Merre mentél?

- A bejárat után balra fordultam, és ott valamerre a folyosókon.

- Jó, mert csak egyenesen kellett volna menni, és kijutsz a füves részre - nevetett fel. Tűrtem, és ha nem lennék orosz, valószínűleg a paradicsom színében pompázott volna a fejem. A hidegvér hasznos tulajdonsága.

- Van most valamilyen dolgod? - néztem rá, remélve, hogy a válasz nemleges lesz.

- Nincs, csak holnaptól van betáblázva a hetem - nevetett fel erőltetetten. - Elmegyünk sétálni?

- Persze - ugrottam fel azonnal az ágyáról, amire időközben leültünk. Fel sem tűnt, hogy mennyire feltöltődtem energiával. Kétségtelen, Dani pozitív hatással van rám. Persze, az ellustálkodott tegnap is közrejátszik, de összességében, jót tesz, ha a közelében vagyok. Végre van egy igaz barátom is, akivel mindent meg tudok beszélni. A gyárban töltött idő alatt kialakult kötelék csak erősödött. Ha már a hollanddal nem, vele legalább megtaláltam a közös hangot.

Kisétáltunk először a füves részre. Sok kis sátor volt felállítva, gyanítom, hogy a szurkolóknak, akik holnap érkeznek. Ha egy kicsit tovább megyünk a kitaposott ösvényen, akkor egy hatalmas színpadhoz érkezünk. Itt lesz megtartva csütörtökön a Fan Forum, a hivatalos nevén. Először a versenyzőknek kell válaszolgatni pár kérdésre, majd a csapatfőnökök jönnek. A holnap egyfajta médianapként funkcionál, ráadásul Dani még a sajtótájékoztatóra is hivatalos. Nem hiszem, hogy lejövök, hiszen csak egyedül sétálgatni tudnák, plusz ellepnének a szurkolók. Majd nézem az élő közvetítést.

- Ez itt a kedvenc épületem - mutatott vigyorogva előre. Először még nem tudtam, mit is kell nézni, hiszen a sötétzöld színű, kis épület szinte beleolvadt a környezetbe. Utána pedig észrevettem rajta a feliratot: ,,Shoey Bar".

- Mindjárt gondolhattam volna - nevettem. Pontosan nem tudom, hogy mit lehet ott kapni, gyanítom, valamilyen italt egy cipőben. Ausztrál szokás.

Nagyon tetszett a kialakítása az egész parknak. A betondzsungel helyett javában füves terület borította. Elkanyarodtunk balra, és tovább folytattunk utunkat. Amint a boxok közelébe értünk, látszok a sürgés-forgás, a sok pakoló ember. Igyekeztek, hogy minden kész legyen időben. Nagyrészt még csak dobozokban állt a berendezés, de már nagyban elkezdődött a szervezés is. A levegőben érezhető volt, hogy hamarosan elkezdődik valami. Hatalmas várakozás övezte ezt a szezont is. Felértünk a betonútra, és elhagytuk a sátrakat. Elhaladtunk pár doboz mellett, amik még érintetlenül álltak, kibontásra várva. Az út elágazott, fekete vászonfalakkal választották el egymástól a két részt. Az idő még viszonylag korán járhatott, bár az ég nem volt teljesen tiszta, szürke felhők gyülekeztek. Remélem, nem lesz eső

- Átmegyünk a boxutcába? - kérdezte, miközben átmentünk a másik, elkerített részre.

- Igen. A pályán lehet menni?

- Persze, ma van a bejárás, csak majd meg kell keresnem hozzá a többieket - mondta.

Ismét a fehér színű folyosókon találtam magam. Itt tévedtem el. Daniel már rutinosan kanyarodott jobbra-balra, én meg csak néztem, hogy hogy tudja, éppen hol vagyunk ennyi ugyan olyan színű fal közül. Nem jegyeztem meg, hogy merre jöttünk, így a visszajutáshoz is segítségre lesz szükségem. A fejem felett egy hatalmas Red Bull felirat díszelgett, így gondolom, jó helyen vagyunk. A sok ajtó mind vezet valahova, az ausztrál közben magyarázta, hogy hova.

- Balra van Max része, jobbra az enyém - mutatta, és elfordultunk az utóbbi irány felé. Beértünk a garázsba, ahol már állt a teljesen lecsupaszított autó. A kijárat elé falat tettek, nehogy benézzen valaki a szerelés alatt. Kívülről semmi sem látszott.

- Itt az autó, de már láttad. Csak az első felfüggesztés változott, mert az FIA leszereltette - nézett le oldalra, a jelenleg még kerekek nélküli RB13-asra. - Nagyon remélem, hogy minden működni fog - tette hozzá. Elhaladt mellette. Érdeklődve figyeltem a járgányt. Kifelé igyekeztünk a garázsból. A fal mellett egy vékony kis résen bújtunk ki, hogy még véletlenül se készüljenek lesi fotók.

Ahogy kiértünk a hosszú boxutcába, felsóhajtottam. Nagyon jó így testközelből látni az egészet. A tévé nem adja vissza igazán azt a hangulatot, ami itt uralkodik. A várakozás, hogy végre előkerüljenek az igazi autók, hatalmas. Végignéztem, és az összes istálló garázsát fal fedte. Előttünk néhány doboz, esetleg már kipakolva a felszerelés. Az aszfalt túloldalán a székek, ahol ülnek, még átlátszó műanyaggal le voltak fedve. Olyan élettelen, mégis izgalmas.

***

Majdnem egy órával később értünk csak vissza a boxutcába. A tévéből nem is tűnik annyira hosszúnak egy pálya, pedig nagyon is az. Még jött velünk pár ember. Daninek eltűnt a rosszkedve, egész végig szórakoztatott a történeteivel. Szerintem egész Victoria állam az én nevetésemtől zengett.

Az esőfelhők már gyülekeztek. Futólépésben tettük meg az utolsó métereket a garázsig, mivel elkezdett csöpögni. Remélem, a futam és az időmérő sem úszik el.

A levegő jóval lecsökkent, így valakitől kaptam egy Red Bullos kabátot, amit örömmel elfogadtam. Sok sikert kívántam, és biztosítottam róla az ausztrált, hogy nézni fogom, és péntek reggel jövök. Kétségtelen, hogy ez egy jó nap volt. S belegondolni, hogy még el se kezdődött, és ennél csak jobb lesz...

14

2017. március 19.

Ausztrália, Melbourne

A történet viszonylag egyszerű. Anya, miután hazaért valamilyen üzleti útról, majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta a törött lábujjamat. Igyekezett minél jobban gondoskodni rólam, hogy mihamarabb felépüljek. Mit ne mondjak, jól esett a törődés, de átláttam a dolgokon. Nem értem aggódott, hanem a sportolói karrierem miatt. Hiszen, ha gyerekkoromban nem törődött velem, akkor miért kezdene el most odafigyelni rám? A hétvégém maga volt a pokol, ide-oda dobáltam magam az egész házban, untam a semmittevést. Végső elkeseredésemben elkezdtem meditációs gyakorlatokat csinálni a laptopomról. A telefonom végig kikapcsolt állapotban maradt, igazából nem akartam senkivel se beszélni. Megpróbáltam kiélvezni a nyugalmat, ami körülvett. A hétfőm se állt semmi másból, mint lustálkodásból. Viszont minden reggel nyolckor már fent voltam, hogy ne szokjak rá a későn kelésre. A mankót már elhagyhattam, de még így is bicegtem, vastag zoknival a lábamon. A hét első napján azzal szórakoztattam magam, hogy különböző szetteket állítottam össze a ruháimból, és elhatároztam, hogy be kéne újítani pár darabra. Az uralkodó sötét szín a szekrényemben kicsit lehangolt, bár van sok téli cuccom, mégsem akartam kimenni a hidegbe. Hiába van március, Moszkvában a levegő így is csak öt fok körül mozog. Kedden már úgy gondoltam, ideje megnézni, történt-e valami az edzésen. A nagyvilág dolgaival természetesen képben voltam, általában egy órán keresztül böngésztem az összes hírportált, a szokásosnak mondható F1-el foglalkozókat, és rátaláltam egy divatblogra, ami még megtetszett. A közösségi médiában lájkolgattam mindenfélét, mint egy rossz tinédzser, komolyan. Működőképes állapotba helyeztem a telefonom. Pár üzenetet jelzett, de inkább meg sem nyitottam, hanem egyből az e-mailokba mentem. Igazából semmi sem történt, csak Tatyana írt, hogy kedden jöjjek, mert a hétfői edzés elmarad. Az okát nem tudom, de számítok arra, hogy valamikor biztosan bepótoljuk az elmaradt időt. Szerdán már tényleg semmit sem tudtam magammal kezdeni, így elkezdtem költeni a pénzt. Nem szoktam szórni a rubelt (orosz pénznem), mindig csak arra költök, amire tényleg szükségem van, lásd, bio ételek. Ezért a bankkártyámon egy szép kis összeg felhalmozódott. Nem mondom, hogy a szinkronúszás annyira kifizetődő, de ha nem veri el mindenre a pénzt az ember, akkor kényelmes az élet. Gondolkodtam azon is, hogy valamilyen sminket vegyek, hiszen csak szemre való dolgaim vannak. A rúzsokat nem annyira szeretem, a szemöldököm jó úgy, ahogy van, és már kinőttem a pubertáskort, ezért alapozóra sincs szükségem. Talán egy jó ruhát kéne venni? Lövésem sincsen. Te jó ég, ennyire nem élem az életet, hogy még költekezni sem tudok? Na, jó, ez már nem egészséges. Nem arra gondoltam, hogy péntekenként részegen kéne mulatnom az időmet, de egy kis kimozdulás nem árt. Beugrott egy ötlet. Elmehetnék egy ékszerboltba. Bár, nem hordok semmilyen karkötőt, vagy ilyesmiket. Ideje lenne egyet vennem, ami amolyan szerencsehozóként funkcionál. Elhatározásomat semmi sem törte meg, így egy apró zacskóval a kezemben léptem ki a közeli plázában lévő ékszeresből. Elterveztem, hogy minden edzés előtt leveszem, és nem leszek lusta felvenni újra, nem hagyom benne a pénztárcámban. Egy kis, köves darabra esett a választásom, ami levél formában fut körbe az ujjamon. Ez a tökéletes darab.

Ha már az Okhotny Ryadban voltam - ami egy hatalmas bevásárlóközpontot takar -, gondoltam, veszek egy olyan cipőt a lábamra, ami jól néz ki, és kényelmes is. Ugyan most egy tornacipő van a lábamon, de kétszer nagyobb, mivel anyától kértem kölcsön, hogy ne papucsban kelljen járkálnom. A gázpedállal is volt egy kis gondom, de a végén megtaláltam a tökéletes helyzetet, ami nem okoz fájdalmat. Egy egyszerű, fekete csizmát választottam, így két csomaggal tértem haza. A gyűrűt már a kocsiban felhúztam az ujjamra. Egész jól mutatott, csak még meg kell szoknom, hogy rajtam van. És így telt el a szerdám. Csütörtök reggel már a sok unalmas óra után elég késznek éreztem magam, ezért megnéztem, hogy melyik területre edzhetek, amiben nem akadályoz a lábujjam. A spiccre állás még egy jó ideig esélytelen, de a lábfejem lefeszítését elkezdtem gyakorolni. Nagyon jó érzés volt végre újra mozogni, nem csak üldögélni és bicegni. Egy jó kis négy órás reggeli tréning után (igaz, nem volt annyira intenzív) gondoltam, felhívom apát. Már rég beszéltem vele, kíváncsi vagyok, hogy hogy megy a munka. Közölte, hogy holnap, azaz pénteken indulnak mindennel együtt a szezon első futamára. Londonból indulnak, pár csapattal együtt. Érdekes, ötletem sem volt, hogy hogy lehet az autókat egy másik kontinensre szállítani, de elmagyarázta. Idézőjelesen lecsupaszítják a járgányokat, szétszerelik, és egy ponyvával letakarva egy dobozba rakják. A szemem előtt nem tudom elképzelni, de biztos úgy van, ahogy mondja. Öt perc után egy érdekes ötlettel állt elő. Mivel úgy sem tudok edzeni, ergo pihenésre van szükségem, jöjjek velük, úgy is szerettem volna megnézni egy futamot. Belépőt és szállást tud szerezni, és a boxból nézhetném végig az eseményeket. Viccesen megjegyezte, hogy kér nekem rózsaszín fejhallgatót. Megígértem neki, hogy elgondolkodom az ajánlaton, és így is tettem. Számolgattam egy picit. Ha vasárnap este már hazarepülök, akkor hétfőn hazaérek, és kedden tudok menni edzésre. Életemben nem jártam még Ausztráliában, ez egy jó alkalom lenne, hogy megismerjem. Kötelességeim sincsenek, nevezhetjük úgy is, hogy szabadságon vagyok, előbb nem hívhatnak be, mert Tatyana mondta, hogy maradjak otthon. Most az egyszer hagy legyek már bevállalós. Visszahívtam apámat, hogy mégis mikorra tud intézni szállást. Átirányított Christianhoz, aki örömmel foglalt le nekem egy szobát a szállodában, ahol ők is megszálltak. A lelkére kötöttem, hogy ne szóljon Danielnek. Elutasítottam a luxuslakosztályt, öt percbe tellett meggyőzni, hogy nekem jó egy sima franciaágyas hálóval és egy fürdővel rendelkező is, ennyi bőven elég. Másrészt, tudtam, hogy apa állja, ezért nem is akartam ,,kizsákmányolni". Így is maga a szálloda öt csillagos, éppen elég ez is. Péntek este száll fel a gépem, egy ászállással, Londonban. Csak egy bőröndbe és egy kézitáskába pakoltam be, azt terveztem, hogy ott megyek el vásárolni. Alig van nyári ruhám, pedig ott szükségem lesz rá a harminc fokban. Bevallom, a telet jobban szeretem, mint a nyarat, de ez nem igaz arra, hogy ha nincs nyár, de meleg van. A megszokott, havas-esős idő után felülülés lesz a párás levegő, megnéztem, ott még este is húsz fok körül van a hőmérséklet. Szükségem van egy kis változásra. Csak pár darab rövidnadrágom és pólóm van, ezért, ha nem lesz különösebb program, már vasárnap nekilátok a nagybevásárlásnak. Vicces lesz, egy bőrönddel jöttem, kettővel megyek haza.

Ötletem sem volt, hogy hogyan öltözködjek, hiszen míg Moszkvában fagypont körüli, amikor viszont megérkezek, akkor meg legalább húsz fok lesz a hőmérséklet. Egy nagy télikabát alá felvettem egy vékony, hosszú ujjú bodyt, egy farmert és az újonnan vett fekete csizmámat. Egy kicsit fáztam, de ha leszállok, legalább nem fogok hőgutát kapni. A reptéren minden rendben ment. Izgultam az utazás miatt. Elfogott valami új érzése, mintha megszöktem volna az edzés elől, elhagyom a központot, és egy másik kontinensre menekülök. Március tizenhetedikén, pénteken elhagytam Oroszországot. Fogva tartott az edzés, húzott a kötelesség, ezért is volt olyan jó érzés végre megszabadulni mindentől. Ijesztő belegondolni, hogy elhagytam végleg az országot. Annyira hihetetlen ez az egész. Egy nyaraláshoz hasonlított. Magam sem tudom, hogy mikor mentem utoljára. Este hat órakor szállt fel a gép. Elszakadtam a fagyos világtól, és tudva, hogy úton vagyok Melbourne felé, nyugodtan hunytam le a szemem.

Huszonhat órán keresztül ültem a repülőn. A nyakamat elaludtam, és egy idő után már sehogy sem találtam meg a kényelmes pozíciót. Egy örökkévalóságnak tűnt, bár a nagy részét próbáltam átaludni. Ha pedig nem tértem nyugovóra, akkor az élet nagy dolgain filozofáltam. Ijesztő volt belegondolni, hogy több mint tízezer méter magasan vagyunk a levegőben, és alattunk a véget nem érő óceán.

Helyi idő szerint, vasárnap nulla óra harminchét perckor landolt a gép. Annyira nem volt furcsa az időeltolódás, hiszen este indultam, csak két nappal és négy órával később szálltam le. Mintha azok a napok kiestek volna, teljesen olyan érzésem támadt, bár, ez részben igaz is volt.

Megkerestem az egyetlen bőröndöm a futószalagon, és magam után húzva elindultam megkeresni a kijáratot. Ahogy felértem a mozgólépcsőn, gondoltam, leülök egy kicsit. Igaz, hogy az idő nagy részét alvással töltöttem, de mégis nagyon kimerültnek éreztem magam. A nyakam fájt, a fejem hasogatott. Nem tett jót ennyi repülés egyhuzamban. Elővettem a telefonom, és megnéztem az időt. Átállítottam az órát, ami már a jó, helyi idő szerint egyet mutatott. Levettem a kabátom, és leraktam magam mellé. A levegő a légkondicionáló miatt tizenöt fok körül járhatott, szerencsére nem sültem meg hosszú nadrágban. Míg ültem, s vártam, hogy elmúljon a hirtelen érkezett rosszullét, elmerengtem. Biztos jó ötlet volt eljönni? Mi van akkor, ha behívnak előbb? Esetleg nem megy a gép, és nem érek be időben? Egyértelmű, hogy nem tudhatják meg a kis kiruccanásom. Hallom a fejemben Tatyanát, amint rajtam köszörüli a nyelvét. ,,Aki bulizni megy, az edzésre is tud jönni!"

Tatyana, nos, nem a kedvességéről híres. Állítólag azóta ilyen ,,morcos", mióta meghalt a lánya. Még a legidősebb versenyzőnk, Svetlana sem ismerte, csak a még korábbi felnőtt tagok. Én csak szóbeszédből hallottam, a teljes történetet nem ismerem. Alle Danchenko platinaszőke haját, alacsony termetét és jeges kék szemét az anyukájától örökölte. A képe kint van a központ falán. Közelebbről megnézve, tényleg hasonlítanak. Tatyana már a válogatottat vezette, amikor Alle, a lánya is csatlakozott. Hasonló, mint az én esetem. Túl korán kezdett átmenni az egész edző és lánya kapcsolatba, hiányolta a szeretet. Tatyanának hatalmas elvárásai voltak felé, mindenképpen világelső szinkronúszót akart belőle faragni. 2004-ben megtörtént a baj. Visszaemlékezések szerint Alle egyre kevesebbszer jött edzésre, ami miatt az anyja nagyon ideges lett. Egyik este egyedül maradt otthon a lány. Senki sem tudja, hogy honnan ismerte azt a csomót. Látszott, hogy előre meg volt tervezve az egész. Ezt már régen eldöntötte magában.

Nem mondta el nekem senki sem a pontos dátumot. Mintha eltitkolták volna előlem, csak azt nem tudom, hogy miért. Csak annyit említettek előttem, hogy 1999 január. Amikor Alle végérvényesen elhagyta az élők sorát. Felakasztotta magát a szobájában. Bele se merek gondolni, hogy ezek után Tatyana hogy maradt ilyen erős. Hazaérni arra, hogy a saját gyermeked már nem lélegzik. Borzalmasan megrázhatta. S gondolhatjátok, ezek után a vidámság elmúlt. A (volt) férjével beadták a válópert, és innentől az edzőm az életét a szinkronúszásnak szentelte. Nem hiába, őt tartják a legjobb szinkronúszó edzőnek az egész világon. A könyörtelenségének híre ment, mindenki tart tőle egy kicsit, még ha nem is vallja be. Hatalmas tekintély övezi, amiért keményen megdolgozott. Az edzésmódszerei nagyon hatásosak. Nincs kegyelem, hanem kemény munka folyik állandóan. Állítólag, akit folyamatosan cseszeget, abban megbízik. Ezért lehetnek különbségek a bánásmódban csapaton belül. Eszembe jutottak Natalia (Ishchenko) szavai.

,,- Azért bánt ennyire téged, mert te vagy a nagy reménysége."

Ez még akkor volt, amikor újonnan csatlakoztam. Emlékszem, feltűnt, hogy velem Tatyana sokkal szigorúbb, minden hibámat kiszúrta és le is szidott érte. Ilyenkor elgondolkodtam azon is, hogy kilépek, hiszen ez tűrhetetlen volt. Az apró kis utalásai, állandó piszkálódásai, megjegyzései rendesen próbára tettek. Csak az elszántságomnak köszönhetően maradtam ott. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ezeknek a szavaknak, csupán vigasztalásnak véltem. Tényleg én lennék az a nagy valaki? Érdekes gondolat.

Megráztam a fejem, és igyekeztem lenyelni a torkomban keletkezett gombócot. Mindig is érzékenyen érintett, amikor Alléra gondoltam. Érdekelt a múltja, hogy miért tette ezt az egészet. Szívesen megismerném. Többet akarok megtudni róla, de nem merek kérdezni. A többiek nem mondanak semmit, és az már milyen lenne, ha valamelyik edzőt kérdezgetném? Így sajnos a tudatlanság birtokában kellett maradnom.

Eldöntöttem, hogy ideje indulni, de előbb eszembe jutott valami. Ha már ennyire a szinkronúszáson kattogott az agyam, azért megnézem, hátha jött új e-mail. Sose lehet tudni. Az értesítéseket még mindig nem néztem meg, csak és kizárólag a postafiókomra koncentráltam. Érdekes, egy új levelem jött, mégpedig Tatyanától. Amint beleolvastam, a szemöldököm a plafonig szaladt.

,,Szia Elena!

Reméljük, már jobban vagy, várunk vissza a központba kedden. Az edzés időpontja nem változott, ugyan az minden.

Hosszas gondolkodás és töprengés eredménye, de Natalieval eldöntöttük, hogy benne leszel a keretben. Mariát nem akarjuk kivenni, ezért Aleksandra helyére állsz be. Ettől függetlenül az ugrások nagy részét te fogod végrehajtani, a duplánál pedig te állsz Maria nyakába, és nem fordítva. Gondolom, hogy elvállalod, hiszen nem úgy ismertünk meg, hogy megfutamodsz a kihívások elől. És abban sem kételkedek, hogy otthon már elkezdtél edzeni. Vigyázz, hogy ne törd vissza a lábujjadat, vagyis azzal a lábaddal ne csinálj fekvőtámaszt. Kedden megnézem a törés állapotát, de versenyre már egész biztos rendben lesz a spicced.

Ne feledd, csak a proteinpor, semmi csoki!

Kezdd el tanulni Aleksandra helyét, a lábadtól függ, de szerdán valószínűleg te állsz be.

                                                    

                                                                                                                      Tatyana Danchenko"

A szám is nyitva maradt, mire a végére értem. Rendesen meglepett a levél, de egyben boldog is voltam. Sikerült, még ha törött lábbal is, de megkaptam Aleksandra helyét. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, hogy egyszer csak kikerült. Gyanítom, nem leszünk legjobb barátnők. A levélből furcsa mód éreztem a törődést, azt, hogy tényleg aggódik értem. Ez meglehetősen szokatlan. Tatyana senkivel sem szokott kedves lenni, pláne nem törődni. Azért a végére odaszúrt. Burkoltan azt jelenti, hogy ugyan abban a súlyban vár vissza, mint mikor elmentem, és el ne lustuljak. Eszem ágában sem volt csokit enni, inkább tonnaszámra faltam a szőlőt, és egyéb gyümölcsöket. Észrevettem egy másik burkolt jelzőt is. A saját lányára utalt az edzős résznél. Gondolom, Alle is mindenkinek meg akart felelni, ezért otthon is gyakorolt. Szerintem most csak azért tűnt fel, mert az előbb ezen rágódtam egy ideig. Biztos vagyok benne, hogy máskor is elejtett egy-két ilyet, csak nem vettem észre. Inkább mostantól kezdtem el figyelni az ilyeneket. Az utolsó mondathoz csak annyit fűznék hozzá, hogy azt nem mondta, hogyan. Úgy látszik, jó kedvében volt a levél írása közben.

Miután felfogtam, hogy ténylegesen van helyem a keretben, határtalan boldogság fogott el. Nem akartam elbízni magam, de amit Tatyana mond, az úgy is van, nem szokta feleslegesen jártatni a száját. Éppen ezért is éreztem hatalmas bűntudatot a lelkem mélyén. Ő berak úgy a csapatba, hogy ott sem vagyok, megbízik bennem, erre én eljövök ,,nyaralni"? Hogy képzeltem ezt? Most azonnal vissza kellene mennem. Ezt nem szabadott volna, hatalmas felelőtlenség volt. Bár, otthon meg mit tudnék csinálni? Már eljöttem, úgy is mindegy. De még itt vagyok a repülőtéren, foglalok jegyet és vissza tudok menni!

Kétségek közt vívódtam, de abban igazat adtam magamnak, hogy eljöttem, nincs mit tenni. Egy kis pihenés jót tesz. A hotelszobában is tudok edzeni, ha a pályán sétálok, az se kis táv, ergo fejlesztem az állóképességemet. Futni úgy sem tudok, egyenlőre csak formában kell maradnom. Azzal nyugtattam magam, hogy most kipihenem a fáradságot, és újult erővel fogok támadni! Jót tesz egy kis frissítés, és még világot is látok közben.

A marcangoló érzés nem tűnt el, de legalább enyhült egy kicsit. Ha minimálisan is, de edzek, akkor nem eresztek le, de az energiaszintem megnövekedik az új élményeknek köszönhetően. Újra erőre kapok, eltűnik a fáradság, és sokkal jobban tudom végezni az edzéseket is. Viszont most ki kell zárnom minden gondolatot a szinkronúszással kapcsolatban. Nem szabad vele foglalkoznom, így egyfajta újdonság lesz az edzés is. Egy hét alatt semmit sem lehet elfelejteni, másrészt meg olyan mélyen beleásták a fejembe a mozdulatokat, hogy időskoromban is emlékezni fogok rá. Gyorsan visszaírtam az edzőmnek, és biztosítottam a hogylétemről.  A vécében megigazítottam a hajamat, ellenőriztem a gyűrűmet, és elégedetten mosolyogtam rá a tükörképemre. Jövök, Melbourne!

Kilépve a forgóajtón, megcsapott a meleg levegő. Langyos szellő szinte simogatta az arcomat. Talán jobb is, hogy így alakult.

Beszívtam a kissé párás levegőt, és körbenéztem. Elhaladtam a hatalmas, Melbourne felirat mellett is. Az utcán csak a lámpák égtek, azonban főút lévén elég nagy volt a forgalom, még ilyenkor is. Az eget csillagok borították be, és megleltem a szememmel a holdat is. A mellettem lévő parkolóban számtalan márkás autó parkolt. A pálmafák különösen tetszettek. Még sosem láttam ezt a fajta növényt, de igazán hazavittem volna az egyiket. A hosszú nadrág és a body együtt igen melegnek bizonyult, ezért a kezemmel legyeztem magam. Milyen furcsa. Oroszországban maximum nyáron van ilyen meleg napközben, nem hogy este! A legtöbb ember a buszhoz tartott. Fiatal lányok, ízlésesen felöltözve nevetgéltek. Őket nézve eszembe jutott, hogy nem is tudom, milyen az az érzés, amikor elmész a barátnőiddel valahova, és csak jól érzitek magatokat. Mennyire jó azoknak az embereknek, akik megtehetik, hogy eme csodálatos kontinensre eljutottak! Szerencsésnek érzem magam, hogy ez nekem is megadatott. Már csak a jó oldalát láttam a balesetnek a vízben.

Szerencse, hogy az alapnyelv az angol, így mindent tudok. Átmentem az úttesten, és az egyik pálmafánál megtámaszkodtam. A hajam szabadon omlott a hátamra, de a tarkóm legalább ötven fokra felmelegedett. Sikeresen szereztem egy taxit. Beszállva az egyik sárga autóba, elégedetten konstatáltam, hogy hideg levegő áramlik a nyílásokból. Bediktáltam a címet, és fél óra múlva ott is voltunk. Az út közben kétszer is majdnem elaludtam. A szemem magától akart lecsukódni, a pilláim egyre nehezebbek lettek. Meglátszott rajtam a fáradtság. Kiszálltam, és dollárba fizetve távoztam. Lehet, hogy pénzt kellett volna váltani, ugyan is itt ausztrál dollár van. Legalább annyi eszem volt, hogy amerikait hoztam, és nem az orosz rubelt. Azzal aztán nem sokra mentem volna.

Felnéztem az előttem tornyosuló épületre. A The Langham fényűző világítása tárult elém. Magam után húzva a bőröndöt, beléptem az aulába. Az öt csillag természetesen itt is meglátszott. Krém és barna volt az uralkodó szín. A padlót krémszínű kőlapok fedték. Tovább haladva egy nagy belmagasságú térhez értem. Közepén egy barna fa asztal található, amire egy hatalmas váza rózsát raktak a rózsaszín két árnyalatában. Mögötte húzódott a szürke szőnyeggel leterített, vas korlátokkal szegélyezett márványlépcső. A közepén egy emelvény választja szét az utat. Az oszlopok barnával keretezett, különböző árnyalatú bézs lapokból vannak kirakva. Az emeleten látszik, hogy a barna

korlát előtt zöldellő növények vannak ültetve. A plafonon stílusos fehér világítás szűrődik ki a lapok között. Mit ne mondjak, pazar látvány tárult elém.

A pult mögött ülő lány kedvesen eligazított, látta rajtam, hogy mindjárt elalszom. Megkaptam a szobakulcsot. Apa okos volt, és emlékezett rá, hogy nem bírom a lifteket, ezért a másodikon kaptam helyet. Így is fel kellett szenvednem magam a lépcsőn, bár a boy hozta a bőröndöt. A lány még lent a kezembe nyomott valamit, amit elmondása szerint nekem hagytak itt, de nem néztem meg, mi az. A szobával sem törődtem különösebben, majd reggel megnézem, hogyan is néz ki. Jelenleg csak az a fontos, hogy legyen valahol egy ágy. Megköszöntem az egyenruhásnak a segítséget. Lerúgtam a lábamról a cipőt, levettem a ruháimat, és bemásztam az ágyba. A hosszú út, a lépcső, és ez az egész Allés ügy kimerített.

***

Arra ébredtem, hogy megsülök. Szó szerint. Mivel este nem húztam el a függönyt, ezért a délelőtti nap teljes egészében a takarómat melegítette. A hajam csomókban tapadt a homlokomra, és biztos voltam benne, hogy a le nem szedett sminkem teljes egészében lefojt. Mit ne mondjak, csodás látvány lehettem. Kimásztam a fogva tartó fehér paplanból, és elhúztam az egyik függönyt. Ha már az este elmaradt, most jobban körülnéztem a szobában. Az ágy uralkodó fehér színét megtörte az egyik szürke szín párna, amely jól illett a kissé régies stílusú fakerethez. A falakat barnás-sárgás árnyalatú tapéta fedte. Az imént elhúzott függöny színe megegyezett az előtte álló zöld fotellel, amihez tartozott egy lábtartó és egy kis üvegasztal. A mellette lévő állólámpa szolgált fényt az

olvasáshoz. Tőle balra, még mindig az ablak előtt egy fa szék állt a hozzá tartozó, ugyan abból az anyagból készült asztallal. Rajta elhelyezve egy üvegtál, amiben fehér és zöld virágok pompáztak. A szoba közepén lévő franciaággyal szemben és az asztal előtt állt a tévé, egy kisszekrényen. Az egyik falon egy festmény, míg a másikon egy tükör függött. Ahogy megmondtam, még egy fürdő tartozott ehhez a helységhez, ami ugyan ilyen pazar látványban pompázott. Nem aprózták el a dolgokat. Ha kinéztem a zöld keretes, majdnem az egész falat elfoglaló ablakon, a belváros képe tárult elém.

Összeszedtem a ledobált ruháimat, és kinyitottam a bőröndöt. Elővettem a legnyáribb elhozott szettemet. Furcsa érzésem támadt, hogy a lábamat mutatva kell az emberek közé mennem. Már túlontúl megszoktam a telet. Igaz, hogy edzésen meg fürdőruhában vagyunk, de ott csak lányok látnak. Amikor belebújtam volna a rövid melegítőmbe, eszembe jutott, hogy ez egy öt csillagos hely, így minden bizonnyal nem mehetek le reggelizni. Szuper, akkor elő kéne kotorni a koktélruhákat. Az legalább van.

A fürdőbe belépve örömmel konstatáltam, hogy helyesen ítéltem meg a külsőmet. Csapzott haj és pandaszemek. Még mindig fehérneműben visszasiettem a random helyen ledobott bőröndhöz. Természetesen a kistáska, amiben a sminkeket tartom, a legaljára került, így az összes ruhámat ki kellett dobálnom. Szerencsére minden előkerült, így elfogadhatóan léptem ki. A hajamat szabadon engedtem, de felül összefogtam, mivel kezdett látszani, hogy zsíros a töve. Meg kéne mosni. Igyekeztem elegánsra fogni a figurát, így a szempillaspirál mellé szemhéjpúder is került. A nude sminkhez minden passzol, így bármelyik ruhám közül szabadon dönthettem. Először a feketét próbáltam fel, de úgy néztem ki, mint aki temetésre készül, ráadásul rettenetesen sápasztott is. Hálát adtam az égnek, hogy elhoztam az egyetlen világos színű ruhát is, így a lenge, sötétkék csipkés ruhámat vettem fel. És most jött a probléma. Mit vegyek fel a lábamra? Sportcipőt nem vehetek, az hogy néz már ki, csizmával pedig elég fura lenne járkálni a harminc fokban. Még a végén rockernek néznének. Marad a papucs, ha nem akarnak beengedni, fel tudom hozni mentségként, hogy nem jön rám a magas sarkú. Zoknit nem vettem fel, így látható volt a kötés is. Elegáns látvány lehettem.

A korlátba kapaszkodva óvatosan lebicegtem a lépcsőn. Az étterembe érve az első dolog, amit tapasztaltam, hogy itt se aprózták el a díszítést. A fehér kőpadlón hallatszottak a tűsarkúk kopogásai, a falak egy egészen furcsa, talán barnás-narancsos árnyalatban tündököltek. Középen kék színű, üveggel körülvett emelvényeken láthattunk pár kiállított tál ételt. Fölöttük lógtak egy kis 

drótszerűségen lámpák. Velük szemben egy pulton sütöttek mindenfélét. Érdekelt az ausztrál konyha. Ha már eljöttem a világ másik oldalára, akkor muszáj megkóstolnom, hogy mik vannak itt. Azt viszont nem néztem meg, mielőtt eljöttem, hogy egyáltalán tudok-e valamit enni. Ki tudja, hogy itt milyen ételek vannak. Mikor beléptem, köszöntem a pult mögött álló lánynak, és bediktáltam a szobaszámom. A járásomon meglátszik, hogy valami nincs rendben az egyik lábammal, egy kicsit sántítok még.

Csak most szembesültem vele, hogy sikeresen lekéstem a reggelit, s már az ebédidő kezdődött meg tíz perce. Legalább tízig aludtam, hiszen a készülődés is minimum két óra volt. Ezt betudtam annak, hogy hajnalban feküdtem le. Holnapra viszont ébresztőt kell állítanom, nem szabad rászoknom a sok alvásra.

A pultok körül járkáltam, s bámultam az érdekesebbnél érdekesebb ételeket. Először előételnek valamilyen gyümölcs- vagy zöldséglevest gondoltam, hogy maradjunk az egészséges vonalnál, de hiába. Egyiket sem láttam, úgy őszintén, még leveseket se. Csak az egyik volt szimpatikus, aminek a tábla szerint curry laksa a neve. Belenéztem a tartályba, és halszerű valamire következtettem. Az első gondolatom szerint ezt kihagyom inkább. Nem rajongok a halfajtákért. Nézzünk inkább főételt. Csirkét igazából nem nagyon találtam, de láttam szalonnát (nem a zsírosabb fajta, majdnem az egész hús), valamilyen fűszeres dolgot. Egy pulton rengeteg fajta sushi sorakozott, kár, hogy nem rajongok értük. Grillkolbász, steak, de még panírozott cápát is találtam, fish&chips formájában. Mikor már ötödszörre jártam körbe az egész kirakatot, eldöntöttem, hogy a húsos piték közül választok. A lamb pie, azaz bárányraguval töltött pite volt a legszimpatikusabb. Szedtem hozzá salátát, és leültem az egyik ablak melletti asztalhoz. Érdekes, hogy az otthon egzotikusnak számító gyümölcsöket is simán meg lehet találni, például mangót, papayát, ilyeneket. Csak szurkáltam a pitét. Még sosem ettem bárányhúst, csak csirkét a fehérje miatt. Fogalmam sincs, hogy ebben mi van, de mindenestre, azért megkóstolom. Bekaptam egy falatot. Rosszabbra számítottam. Ahhoz képest az íze egészen jó, bár nem mondanám, hogy minden nap ezt fogom enni. Rendeltem még egy kancsó hűtött vizet, és nekiláttam az ebédnek.

Egyetlen főétel után távoztam az étteremből. Még megkóstoltam az egyik sushit, hátha itt más, de nem. A pite elég volt, bőven jóllaktam vele. Gondoltam, felhívom apát. Leültem az előtérben az egyik kényelmes fotelbe, és tárcsáztam.

Elmondta, hogy ma nyugodtak csináljak akármit, a pilóták hétfőn érkeznek. Még csak a szerelők és a mérnökök vannak itt, meg a munkások. A pályára már kezdik kihordani a cuccokat, de egy nap alatt nem fognak végezni, így átcsúszik holnapra is. Mondta, hogy hagyott nekem itt egy belépőt, amivel akármikor be tudok menni a boxba. Szóval az volt az, amit a kezembe nyomtak, mikor bejöttem. A Red Bull és a Torro Rosso egész csapata ebben a szállodában fog megszállni, a többieket nem tudja. Sok sikert kívántam neki a munkához, és elköszöntünk. Eldöntöttem, hogy elmegyek vásárolni, mint ahogy terveztem. Alig várom a holnapot. Végre újra láthatom Danielt! Hiányzott, hogy valakivel tudjak beszélni, úgy igazából. Edzésen vigyázni kell a számra, még Vladának sem mondhatok akármit. Kíváncsi voltam a pályára is. Ha lesz ideje, remélem, az ausztrál körbevezet. A tudat, hogy húsz híres pasi fog körülvenni, még ha csak átvitt értelemben is, de feldobott. Ez az álomnyaralás!

***

(Figyelem! Nem összekeverendő, Elenának van egy Alla nevű csapattársa, és Tatyana lánya Alle, nem ugyan az!)

Curry laksa, a maláj leves tengeri herkentyűs változata

13

2017. március 7.

,,A Williams versenyzője, Felipe Massa volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok második előszezoni tesztjének keddi nyitónapján. A brazil még a délelőtt futotta meg a leggyorsabb kört, amit a nap folyamán senki sem tudott felülmúlni, mivel a legtöbb csapat a hosszú etapokra összpontosított. A délután ideje Sebastian Vettelhez fűződik, aki a napot a harmadik helyen zárta, hat ezreddel elmaradva a másodikként végző Daniel Ricciardótól. Massa és Vettel rendkívül sokat körözött ma, mindketten százhatvannyolc kört tettek meg. A negyedik helyen Lewis Hamilton végzett, ő délelőtt rótta a köröket, azonban a padlólemez meghibásodása miatt a tervezettnél korábban kellett befejezniük. Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, aki délután vette át a W08-ast. A két Mercedest Esteban Ocon és Nico Hülkenberg követte. Utóbbi ötvenhét kört tett meg, azok után, hogy csapattársa, Jolyon Palmer motorproblémák miatt nem tudott körözni délelőtt. Hülkenberg alatt nem sokkal a leintés előtt megállt a Renault, így előkerültek a piros zászlók is. A németet Kevin Magnussen és Daniil Kvyat követte, míg több mint két másodperccel lemaradva utánuk Stoffel Vandoorne zárt. Ismét problémás volt a napja a McLarennek, a Honda erőforrását megint ki kellett cserélni. Ennek ellenére a wokingi gárda nyolcvan körig jutott."

Egész nap az élő közvetítést néztem. Az autók megnyugtattak, igyekeztem többet megtudni erről a világról. Érdekesnek találtam. Pár csapattársam érdeklődött a hogylétemről, bár egy kiadósat csak Vladával beszélgettem. Gondolom, informálták őket mindenről. Danielt nem mertem zaklatni, biztos rengeteg dolga akadt. Inkább az angol nyelvű közvetítésre fordítottam a figyelmem. Még mindig Lewisnak szurkolok, bár a Red Bullosokat is érdeklődve figyeltem. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ez a valódi tempójuk. Sokkal többre képesek. A Mercedes köztudott, hogy szeret altatni, plusz a sajtóban is mindig mást mondanak. Emlékezetes momentum, amikor 2016 utolsó nagydíján, a sajtótájékoztatón közölte Lewis, hogy nem megy bele játszmákba, és nem tartja fel Nicot (Rosberg). Az utóbbi pedig váltig állította, hogy a győzelemért megy. Ehhez képest, Hamilton teljes egészében feltartotta Rosberget, a német pedig simán átengedte volna a győzelmet. Ennyit erről.

A McLaren-Hondán már csak kínomban nevettem. Borzalmas az a motor, csodálom, hogy még mindig bírják. A Ferrari egy pozitív csalódás, nem vagyok nagy fan, de a tavalyi formájukhoz képest jó. Bár, a 2016-os szezonnyitó nagydíjon is előretörtek, majd mindkét autó kiesett a futamon. Nem látok rá nagy esélyt, hogy veszélyeztetnék a Mercedes helyzetét, maximum a Red Bullal szállhatnak harcba.  Érdekesnek találtam, hogy Lewis az egekig magasztalta a maranellói istállót.

Rengeteg cikket elolvastam ezzel kapcsolatban, és a létező összes portált felkutattam, hátha találok valami érdekesebbet is. Teendő híján, bepótoltam a 2016-os összes nagydíjat, amit kihagytam, hozzá pedig olvastam a rögzített szöveges közvetítéseket. Mondhatni, elvoltam.

2017. március 8.

,,Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok idei hatodik tesztnapján, pedig délután nem is körözött a W08-as modellel. Annak volánját ugyanis Lewis Hamilton vezette, aki a hatodik helyre ért oda lágy abroncsokkal. A két Mercedes-pilóta összesen száznegyvenkilenc kört tett meg a német istálló új versenyautójával. Felipe Massa lett a második, Kimi Raikkönen a harmadik. A Ferrarinak nem volt sima napja szerdán: Kimi Raikkönen ugyan a harmadik legjobb időt érte el, ám délelőtt két órán át a garázsban várakozott. A finn tizenhat óra után nem sokkal a hármas kanyarban kicsúszott, és a falnak csapta az autóját. Szerencsére nem sérült meg a balesetben, azonban az autó első szárny és a felfüggesztés megsérült, így az olasz istálló a tervezettnél korábban fejezte be a munkát mára. Nem sokkal a tesztnap leintése előtt újabb piros zászló szakította meg a körözést. Max Verstappen autója állt meg a tizenkettes kanyarban, nem sokkal azt követően, hogy teljesítette a századik körét a katalán ringen. A holland eredményes napot zárt, azonban a Renault-motort ki kellett cserélni az autójában. A motorgyártó gyári színeiben Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer is rótta a köröket. Összesen kilencvenszer értek körbe a Barcelonai pályán, hét és tizennegyedik helyen befutva. Fernando Alonso csak tizenkettedik lett a McLarennel, és mindössze negyvenhat kört tett meg. Előtte végzett Sergio Pérez, Carlos Sainz, Romain Grosjean, valamint Pascal Wehrlein is."

Ma sem telt máshogyan a napom, mint fekvéssel és a képernyő bámulásával. Kezdem megszokni, hogy nem csörög az ébresztő. Sikerült nyolcig aludnom, ami a tegnapi háromnegyed héthez képest előrelépés. Nem tudom, hogy hogyan, de annyira megszoktam a koránkelést, hogy nem is tudok sokáig ágyban maradni. Még akkor sem, ha éjfél után fekszem le.

A Red Bull miatt aggódom, bár van egy olyan érzésem, hogy a motor a hibás. A Ferrari úgy látszik, tud hibázni is. Tegnap Daniel azt nyilatkozta, hogy kezd életre kelni az autó. Jól gondoltam, hogy nem akarnak eszeveszett tempóban körözni. Azt hittem, az agyamat eldobom, amikor Bottas is lenyilatkozta, hogy a Ferrari a favorit. Tényleg nagyon a szájukba adhatják, hogy mit kell mondani. A McLaren cáfol mindent, természetesen, bár én sem jelenteném be, hogy éppen teljes a katasztrófa. Azon viszont nevetnem kellett, amikor Fernando (Alonso) durván odaszólt a Hondának. Nem csodálom, hogy a spanyolnak kezd elfogyni a türelme, két éve egy vezethető autót nem adtak alá.

2017. március 9.

,, Az előszezon legjobb idejével végzett az élen a Forma-1-es csapatok utolsó előtti tesztnapján Sebastian Vettel. A Ferrari versenyzője mögött Lewis Hamilton és Esteban Ocon zárt. A négyszeres világbajnok délután már verseny szimulációkat teljesített, és a Ferrari új autója nemcsak gyorsnak, hanem igazán megbízhatónak is bizonyult, Vettel ugyanis százötvenhat kört tett meg Barcelonában. A Force India versenyzője mögött Daniil Kvyat zárt a negyedik helyen, ám napja nem volt problémamentes, délután ugyanis versenyautója megállt az ötös kanyarban. Az ötödik pozícióban Kevin Magnussen fejezte be a napot, megelőzve Daniel Ricciardot és Stoffel Vandoornet. A McLaren ezúttal is nehéz napon van túl, ugyanis kétszer is megállt az MCL32-es versenygép elektronikai hiba miatt. Vandoorne a tesztnap utolsó két órájában tudott újra pályára gurulni. A Mercedes W08-as modelljének volánját délutánra Valtteri Bottas vette át. A finn kilencvenöt kört tett meg, és végül nyolcadik lett. Bottas mögött Pascal Wehrlein kilencedik, Jolyon Palmer tizedik lett, megelőzve a Sauberes Marcus Ericssont."

Egy újabb F1-el töltött napra virradtam. Kezdek belejönni a semmittevésbe, de nem tagadom, rettentően hiányzik a víz. Bele sem gondoltam, hogy mennyire hozzászoktam. Szerencsére még itt ez az autósport, ami eltereli a figyelmemet erről az egészről. Addig jó.

A Mercedesnél nem mondanám, hogy káosz van, de nincs minden rendben. Lauda ügyesen elpletykálta, hogy nem működnek a fejlesztések. Gratulálok neki. Sebastian Vettel tagadja, hogy a Ferrari lenne a favorit csapat, így elkezdődött az a játék, amikor azt bizonygatják, hogy a másik a jobb, miközben még ki sem derültek a valós erőviszonyok. A Red Bull valamit nagyon rejteget, érzem. Tudom, hogy rettentően gyors az autó, Adrian Newey megint alkotott, csak sajna az erőforrás nem a legjobb. A McLaren már nagyon siralmas, egy normális autót nem tud összerakni az egykori abszolút bajnok csapat.

Az elmúlt pár napom csak erről az autósportól szólt. Böngésztem a pilóták közösségi felületeit, az újonnan érkezett cikkeket, néztem a közvetítéseket és ficeket olvasgattam. Még nagyon friss a törés, ezért esélytelen, hogy járáson kívül csináljak valamit. Pedig már nagyon hiányzik a sport, főleg a víz. Apropó, víz. A zuhanyzás egy érdekes művelet, tegnap próbálkoztam vele, eltartott vagy két óráig. Elvégre mindegy, úgyse megyek sehova.

2017. március 10.

,, A Ferrari versenyzője, Kimi Raikkönen volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok utolsó előszezoni tesztnapján. A finn miatt délután a piros zászlókat is meg kellett lengetni. A finn autójával ugyanis délután, a hosszú etap közben problémák támadtak, majd ahogy próbált visszaevickélni a bokszba, blokkolta a hátsó kerekeket, és megpördült a pályán. Összesen száztizenegy körrel zárta a napot. Majdnem egy másodperccel mögötte lemaradva, a második pozíciót Max Verstappen foglalta el. A harmadik pozícióban Carlos Sainz végzett a Torro Rosso új versenygépével. Összesen hat alkalommal kellett megszakítani a körözést, egy alkalommal épp a spanyol miatt, aki alatt megállt az STR12-es a célegyenesben. A negyedik helyen Valtteri Bottas, az ötödiken csapattársa, Lewis Hamilton zárt. A Mercedes duóját Nico Hülkenberg és Sergio Pérez követte, míg a Renault másik versenyzője, Jolyon Palmer a nyolcadik helyen zárt. A Williams újonca, Lance Stroll százharminckettő kört tett meg a zárónapon, és a lágy keverékű gumikkal futotta mai legjobb idejét, mely a kilencedik helyre volt elegendő. Romain Grosjean lett a tizedik. A francia versenyző számára a délután simábban alakult, mint a délelőtt, amikor is két alkalommal megállt alatta autója. Hasonlóan problémás napja volt Fernando Alonsónak és a McLarennek. A spanyol alatt kétszer állt meg az MCL32-es elektronikai hiba miatt. Végül negyvenhárom körig jutott ma, így ismét a McLaren teljesítette a legkevesebb kört Barcelonában."

Sajnos befejeződtek a téli tesztek, így egészen március huszonnegyedikéig Forma-1 nélkül maradok. Őszintén, fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni magammal. Mindenesetre, majd kitalálom, addig is, foglalkozzunk az autósporttal.

Én Alonso helyében már rég kifutottam volna a világból. Valtteriben, Lewis csapattársában nem nagyon bízok. Szerintem egyáltalán nem gyorsabb, mint például Dani, simán le fogják előzni. A médiában megy a rizsa ezerrel. A képlet egyszerű: senki sem mutatja meg a valós erejét, hamis képet mutatnak. A Ferrari egy kicsit elszállt magától, igaz, a teszteredmények bizakodásra adhatnak okot, de majd meglátjuk, mi lesz Ausztráliában. A Red Bull miatt aggódom, lehet, hogy egy csalódás lesz, bár nem hiszem, nagyon keményen dolgoztak itt a srácok. S most kéne kitalálni, hogy én mit is kezdek magammal még két hétig…